JÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES MÁSODIK LEVELEJÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES MÁSODIK LEVELE

1,1. A presbiter a kiválasztott asszonynak és az ő gyermekeinek, a kiket én igazán szeretek, és nem csak én, hanem mindenki, a ki megismerte az igazságot.
1,2. Az igazságért, a mely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké:
1,3. Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.
1,4. Felettébb örültem, hogy olyanokat * találtam gyermekeid között, a kik igazságban járnak, a mint parancsolatot vettünk az Atyától.
* 3 Ján. 1,3.
1,5. És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék néked, hanem, a melyet kezdettől fogva vettünk, * hogy szeressük egymást!
* 1 Ján. 2,7. 1 Ján. 3,11. 1 Ján. 3,23. 1 Ján. 4,21.
1,6. És ez a szeretet, * hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, a mint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok.
* 1 Ján. 5,3.
1,7. Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust * testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus. +
* 1 Ján. 2,22. 1 Ján. 4,3. + 1 Ján. 2,18. 1 Ján. 2,22.
1,8. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, a mit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.
1,9. A ki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. A ki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.
1,10. Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt * be házatokba, és azt ne köszöntsétek:
* Róm. 16,17. 2 Thess. 3,6. Tit. 3,10.
1,11. Mert a ki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben.
1,12. Sok írni valóm * volna néktek, de nem akartam papirossal és tintával, hanem reménylem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk + teljes legyen.
* 3 Ján. 1,13. 3 Ján. 1,14. + 1 Ján. 1,4.
1,13. Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvérednek gyermekei. Ámen.


[legal] [privacy] [GNU] [policy] [netiquette] [sponsors] [FAQ] [man]
Tweet
Polarhome, production since 1999.
Member of Polarhome portal.


Szavazz a polarhome-ra!
Ingyenes Shell Account-ok :: az Internet legnagyobb listaja